Végtelenül egyszerű, kis ráfordítással kivitelezhető, „lusta” horgászat ez, amihez nem kell különösebb szakértelem, sokkal nagyobb a szerencsefaktor jelentősége. A képlet egyszerű, ahol a legtöbb elpusztult, sodródó kagylót tudom begyűjteni, azon a környéken kell csaliként felkínálnom a kagylóbelet, mert itt lesz a legnagyobb esélyem halat fogni.
A harcsákat megrészegíti a rengeteg tetem látványa és illata. Hatalmas mennyiséget zabálnak be belőle nap mint nap. Óriási fehérjebomba ez a számukra és ami a legfontosabb, nem kell érte megküzdeniük, szinte a szájukba sodorja az áramlat a bizarr eledelt. Az euforikus táplálkozásukon felbuzdulva a mi vérünk is megpezsdül és egy kis szerencsével szinte biztosan foghatunk ragadozókból néhány szebb darabot.
A magam részéről nem tartozik a kedvenc módszereimhez ez a peca, de nem szoktam kéretni magamat, hiszen a küzdelem semmihez nem fogható izgalma engem is elvarázsol. Ellentétben velem, párom, Rita nagyon szereti az esti horgászatok hangulatát, a naplementét, a kapások izgalmát és azt a reményt, hogy életünk halával is összefuthatunk, és a viszonylag akadómentes terepen jó eséllyel birtokba is vehetjük a megakasztott zsákmányt.
Az esti fenekezésre párom barátnője is elkísér minket, így hármasban indulunk neki a nagy víznek. A Szilas-fok előtti lapos részre esik a választásom, itt teszünk először próbát. Varázslatos naplementét élvezünk, ahogy a vörös korong ráül a Mátra tetejére, és percről percre szégyenlősen bújik meg mögötte, közben csodálatos bíborra festi a hatalmas, feszített víztükröt. Önmagában a látvány is hatalmas élmény, bár az éjszaka hegedűsei gyötrelmes dallamától a frász kerülget. Pár percig csapkodjuk magunkat, aztán előkerülnek a különböző sprék, amikkel kénytelenek vagyunk jól befújni a szabadon maradt bőrfelületeinket. A roham egy fél óráig tart, azt kell átvészelni, utána normalizálódik a helyzet, békésen lehet várni az első kapást. Nekünk ez most nem akar összejönni és közös döntéssel úgy határozunk, hogy a fokon keresztül behajózunk a Csapói-Holt-Tiszába és ott próbálunk szerencsét, ahol viszonylag mély víz fogad minket. A sulyommező szélén állítom le a motort és fixálom a csónakot. Két bot jobbra, két bot balra kémleli az eget. A gyűrűk közé karika kerül egy-egy világítópatronnal ékesítve. Megnyugszik a környék, kényelmesen elhelyezkedünk és várjuk az első jelentkezőt.
Páromnak jut a szerencse, az ő horgán lévő kagylót húzgálja valami odalent. Rutinosan, kézben tartott bottal várja, hogy a karika feltáncoljon a botjáig, majd amikor odaér, férfiakat megszégyenítő lendülettel bedörrent neki egy hatalmasat. A botja perecben maradt a kemény akasztás után. A durvára húzott orsó hangja jó hallal kecsegtet. Izgalom telepszik a ladikba, mindenki dolgozik. Juca kihúzza a párom másik botját, amíg én az enyémeket, miközben Rita keményen tusakodik a jól megtermett ragadozóval. Fél szemem mindig rajta van, de nincs szüksége segítségre, szépen, rutinosan kényszeríti a zsákmányt egyre közelebb és közelebb a ladikhoz. Hatalmas tolóhullámmal érkezik meg a bajszos és megijed a fejlámpáink fényétől. Minden erejét összeszedve visszatör a mélybe, lekér az orsóról néhány méter fonottat. Micsoda csata, jó látni ahogy küzdenek. Erre vártunk és most itt van, ki kell élvezni a pillanatokat. Sikerül visszakormányozni a hatalmas halat, széles tarkója áttöri a felszínt, ahol újra elrúgja magát a csónak fara felé, a zsinór az elektromos motorhoz feszül, ezt gyorsan orvosolom, így újra szabadon mehet a csata. Megkerüli a ladikot, Rita szépen kiszolgálja, elkerülve a horgonyok köteleit, majd elém kormányozza, ahol hatalmas merítőmmel fogadom. A háló keretét egy határozott mozdulattal ráhúzom a fáradt hal testére. A közel negyven kilós ragadozó összetekeredve, méltósággal tűri a rabságot. Párom végre mosolyog, összecsattan tenyerünk és adok egy puszit neki a gratuláció mellé. Ez most az ő pillanata.
Kicsit megnyugszunk, újracsalizunk és körbedobáljuk a ladikot. Nem kell sokat várni, nekem is bejelentkezik egy tizenöt kilós bajszos, majd hajnalig még két kisebb harcsát szelídítünk a kezeink közé, amiket egy fotó után azonnal eleresztünk. Közben sógornőm Edó jelentkezik, akinek – mint kiderül – hatalmas kalandban volt része. Párjával Karesszel és anyukájával, Pirossal a Lapos Morotván egy hatvan kilós ragadozót sikerült megakasztani, kifárasztani és a csónakba emelni. Micsoda éjszaka! Úgy látszik, ma a lányoknak kedvezett a tározó, ráadásul Piroska néhány napja egy húsz kiló felettivel küzdött meg sikeresen, így mindenkinek jutott élmény bőven.
