Sem a fehér, sem pedig a pettyes busa nem őshonos hazánkban, mindkét fajt az 1960-as években telepítették be vizeinkbe. Ahogy az ezüstkárász, úgy a pettyes és fehér busa is invazív hal. Túlzott jelenlétük komoly veszélyt jelent az őshonos halakra, ugyanis táplálékuk megegyezik azzal, amin a legtöbb hazai hal ivadéka felnő, ez pedig a plankton. Mivel invazív halfaj, így kifogása esetén tilos visszaengedni. A horgászat végeztével fel kell tüntetni a fogási naplóban a megfogott mennyiséget, és elvinni haza. Egy kis busaélettan Annak érdekében, hogy horoggal is meg lehessen fogni a busákat, meg kell ismerni a táplálkozásukat. A busák tápláléka a plankton, ami nem más, mint vízben lebegő apró élőlények közössége. Ezeknek a parányi lényeknek egy része fotoszintetizál, így leginkább a vízoszlop felső, napsütötte rétegeiben találhatók meg. Ennek megfelelően a busák ebben a zónában igyekeznek minél több parányi élőlényt kiszűrni a vízből. Fontos megemlíteni, hogy nemcsak a táplálékuk, tehát a plankton lemodellezése jelent nehézséget a horgászatuk során, hanem a táplálékszerzésük módja is. A pontyoktól eltérően ezek a halak ugyanis nem szívnak, hanem szűrnek. Kihasználják a vízáramlatot, és egész egyszerűen átpumpálják a szűrőszervükön a vizet, és hasznosítják, amire szükségük van. Nem lehet őket csalival motiválni, így a busázás legnehezebb feladata, hogy valahogy bele kell varázsolni a horgot a szájukba. Erre már több módszer is létezik. A hagyományos pontyhorgászat során alkalmazott fenekezést minimális változtatással a busahorgászat során is eredményesen alkalmazhatjuk. Miért pont busa? A busa horgászata és fárasztása nagyon izgalmas. Ráadásul olyan nagy természetes vízterületeken lehet ezekre a halakra horgászni, ahol adottak a feltételek egy kiránduláshoz vagy más családi programokhoz. A busa húsa megfelelően elkészítve ízletes és nagyon egészséges is. Sokan mondanak le a busa húsáról csak azért, mert első próbálkozásukkor az előkészítés során rajta hagyták az amúgy nagyon szép, tömör, hófehér filén azokat a vöröses részeket, melyek rossz ízt adnak az amúgy finom húsnak. A busa horgászata nagyon sokáig csak a szerencsén múlt, ugyanis egészen egyszerűen pontyozás közben, véletlenül akadtak horogra, de pergetés közben is bosszúságot okoznak, hiszen a nagy, vízközt lebegő testbe óhatatlanul is beleakad a műcsali tűhegyes horga. Azonban lehet és érdemes is céltudatosan horgászni erre a halra, ám ezek a technikák némiképpen eltérnek a megszokottaktól. Fenekező busahorgászat Ehhez a módszerhez érdemes egy erősebb feeder- vagy fenekezőbotot választani. Főzsinórként inkább a vastagabb, 0,20 mm körüli fonott ajánlott, mert a jó akadáshoz szükség van a nyúlásmentességére. A vastagabb monofil zsinórok nyúlása már kisebb, így azok is megfelelőek lehetnek erre a célra. A fenéken történő busahorgászatnak nemcsak felszerelés terén vannak feltételei, de elég helyfüggő is a módszer. Elsősorban a sekélyebb területeken lehet így eredményesen pecázni, de késő ősszel, télen és akár kora tavasszal a mélyebb részeken is működhet. A busázás sikere elsősorban azon múlik, hogy miként tudjuk a halak számára természetes táplálékot jelentő planktonfelhőt lemodellezni. Ezek a halak a táplálékukat úgy találják meg, hogy érzékelik a víz sűrűségének változását. Ahol sok a lebegő részecske, ott van „kaja”. Így aztán ezt a jelenséget kell nekünk is biztosítani, ha busát szeretnénk fogni. Ehhez a legtöbbször olyan etetőanyagot használunk, ami apró és lebegő szemcsékből áll. Ahol pedig a szemcsék lebegnek, oda kell a horgot is pozicionálni. Ez a felkínálási mód egyből magyarázattal is szolgál arra, hogy miért néz ki úgy egy fenekezős busázó végszerelék, mint egy egyszerű pontyozó. Kell egy nagyobb befogadóképességű, minimum 30-40 gramm tömegű etetőkosár, egy rövid horogelőke egy nagyobb méretű horoggal. A jól felhőző etetőanyagot az etetőkosárba kell tölteni, míg a horogra egy vagy több nagy felhajtóerejű technopufit célszerű tenni. Ez utóbbi felel azért, hogy a horog az etetőanyaggombóc felett lebegjen egészen addig, míg a szemcséket szűrő busa szájába be nem akad. Érdemes pontosan horgászni, mert az egy helyre bejuttatott nagy mennyiségű lebegőszemcse sokkal vonzóbb a planktonevő halak számára, mint egy gombóc eledel. Éppen emiatt fontos a kiakasztott zsinórklipsz, de legalább ilyen fontos, hogy bedobás után kiszabadítsuk a zsinórunkat a klipsz alól, mert a vehemens kapások, és a fonott zsinór miatt könnyen elrepülhet a botunk, ha nem figyelünk. A busa fárasztása nagy élmény, főleg mert teljesen másként védekezik, mint mondjuk a ponty. Elsősorban a felső vízrétegben próbál menekülni, hirtelen irányváltásokkal és heves fejrázással adja tudtunkra, hogy szeretne megszabadulni a méretes horgunktól. Merítésénél is résen kell lenni, mert az amurhoz hasonlóan a végsőkig küzd, és képes kiugrani a mélyebb merítőhálóból is. A parton érdemes egy pontybölcsőbe helyezni, mert a horogszabadításban nagy segítség egy fix hely. Sajnos láttam már olyan horogszabadítást, aminek az lett a vége, hogy a halból egy heves fordulás után a hegyes, erős horog átakadt a pecás ujjába. Modernebb kivitel Egyre népszerűbbek a busahorgászat terén a különböző etetőanyagból készült tabletták. Ezek tulajdonképpen nagy nyomással préselt etetőanyagkeverékek, amelyek a vízbe érve elkezdenek oldódni és felhősödni. Elsősorban az úszós horgászatnál lehet ezeket nagyon jól használni, de egy kis leleményességgel fenekezőtechnika során is bevethetők. A végszerelék ebben az esetben is hasonlóképpen fest, mint az etetőkosaras változatnál, annyi a különbség, hogy ennél egy olyan nehezék van a főzsinóron, amire a henger formájú tablettát rá lehet erősíteni. A célzott busahorgászatnak a fenekezőmódszer csak egy nagyon kis szeletkéje.