Féreg-, vagy más források szerint kígyószerű teste megnyúlt, orsó alakú, melyről a páros úszók hiányoznak. Hátúszója osztott, kétlebenyű, de a farok- és farokalatti úszóval úszószegéllyé nőtt össze. Állkapcsa – hasonlóan a többi ingolafajhoz – nincsen, szája alsóállású, tapadókorongszerű szívószáj. Teste teljesen pikkelytelen, a feji részén jól látható a hét félhold alakú kopoltyúnyílás. Egyetlen orrnyílása és a kifejlett egyedek szemei feltűnőek, azonban a lárvák szemeit bőrredő fedi. A kifejlett tiszai ingola alsó ajaklemezén 8-12 éles, sebzésre láthatóan alkalmas sárgás sertefog helyezkedik el. A felső ajakíven 8-11 sorban sorakoznak apróbb sertefogaik. A dunai ingolával ellentétben a lárvák és a kifejlett egyedek is táplálkoznak, de csak utóbbiaknak hegyesek a fogai. Kifejlettkori testhosszuk 14-30 cm között változik, részletes növekedési adatai nem ismertek.
Sevcsik A. (2025): Tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi. In: Ferincz Á., Staszny Á., Dérer I., Urbányi B. (szerk.) Halgrafika: Szabó Miklós
Magyar Halkönyv, MOHOSZ, Budapest
